Elena Vlădăreanu: európa. tíz gyászének

európa le fog nyelni
európa lánya leszek
életem hasonlítani fog
sok folyód egyikéhez
szomorú európám
vajon összemérhető-e szomorúságod
szomorúságommal?
van helyed agyamnak
húsevő patkányaimnak
(emlékezetem mint egy 3 mm-es
fecskendőben a levegő)
arcomnak
inkább férfié mint nőé?
utcáinkon a halott gyerekeknek
vagy szenvedéllyel teli mérgezett hasunkban
lesz hol néma gyöngyeiket fűzzék
hol újjaikat rágják

ahol lelógassák csontváz gerincüket?

*

te pénzről beszélsz nekem
arról mennyire jó lesz
mikor saját vállalkozásunk lesz
mikor házat, autót veszünk
mikor csinálunk két-három gyereket
szemhéjam mögé nézek
és szemhéjam mögött hideg van
bennem egy fekete arcú nő lakik
én vagyok az ő országa
húsom tápláléka
nem veszed észre
nem érzed nem ízleled
én és ő olyanok vagyunk mint két vízcsepp


de annyi minden összzeköt
a sárgás ágynemű
amibe gyötőrjük alvó nemiszerveink
egy fazék étel egy kanál
néhány blues kazetta
amiket
éjszaka közepén hallgatunk
egy gondolatokba mélyedt macska csont és bőr
a halott gyerekek– tíz bőrfolt

ott van a penge. ott van a melegvíz csap.
ott vannak az altatók. itt vagyok én.
te egyik kitalációm vagy.

1.
de mit tehet az ember amíg
a levegő egy hányat és mi magunk holmi aljas lények?
foglalkoztat a kék árnyékkal
borított arcom
az öreg és hallgatag redőkbe rejtett gyűlölet
nézd mit szeretnék neked mondani:
szerettem volna hogy őszinte és tiszta légy
akkor szerettelek volna
már nem álmodtam volna meg összekulcsolt kezeimet
életed körül, a hallgatag gyilkos vagyok...

2.

kezem meleg volt
amilyenek mindig
a gazember kezei
már csak a halál győzheti le a gazemberséget

3.

ezek a nedves bőrdarabok
szekrénybeakasztva
a ruhák helyett. életemben
egy ruhát sem vettem fel
csak amit ő vislet.
mind drapp vagy barna
mind puhák
mind anyaillatú:
meleg vér és nivea.

4.
egy földigérő ruhát veszek magamra
a lábbújjhegyeim sem látszanak már
ki mondta hogy szép a húsom?
lécekből vagyok. üres szekrény
vagyok a foldigérő ruha alatt
főszerkesztő úr, vajon
nem írhatnánk az ereimben nyüzsgő
piros csótányokról?
a halott gyerekekről, okölnyi
kis fehér koponyáikról?

5.

vajon ha nem szólok hozzád
szerelmem kissebb?

és a szépségem amire vágyom
és a pénz amire vágyom
és a szerelem amire vágyom
mindezeket le tudja vágni egy penge
egy piros erecske lemossa mindezt?
kinyitom melleimet mintha
egy csirke mellét nyitnám ki
a nőnek nincs joga!
a nő nem képes!
drága gyermekem
szép szemeiddel nézel
ki fogom venni őket és el fogom taposni őket
olyan leszel mint én:
vak mint egy vakond.

6.

a körülvevő tárgyak szerelme jobb
mint az embereké
az emberek gondozzák bőrüket
elűzik betegségeik sportolnak
celulitisz elleni zselét vásárolnak
halálosan gyűlölik egymást
maradnak a tárgyak:
szemüveg borotvapenge
tányér amiből a most fadobozban alvó gyerek
evett almát kekszel
hajcsattok
megkezdett fogamzásgátló

7.

bizonytalanság
szegénység
levertség
gonoszság gyűlölet
itt megy az út európa felé
nem várunk már semmire
patkányarcunk van
nem álmodozunk amerikáról
öldököljük magunk.
ajkainkon a boldogság


8.

ünnepekkor
hiszünk istenben
az imakönyvek
arra jók hogy elűzzék unalmunkat
a hosszú villamos
vagy metróutazásokon
kint más a fény
fogunk között köpködünk
szídjuk az ellenség anyját és istenét
megkereszteljük gyermekeink
eltemetjük őket
az atya fiú szentlélek nevében
a vér szenteltvíz
az isten elmenetel
nem tudsz meggyógyúlni

9.

a bolondokháza még mindig ott van
ahova a város lelke nem ér el
ugyanazok az elnyűtt szűrke pizsamák
ugyanaz a brómos tea
a pengék időnként angyali felmentő csapatok lehetnek.

10.

már mostantól
mi vagyunk az idegen halottak
ki fogja őrizni sírunk?
ki fogja összeszedni hamvainkat?